Közigazgatás

Bérnövekedés
Forrás: ITB

Örvendetes bérnövekedés

Nagyon komoly intézkedések állnak a bérnövekedések hátterében, mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A KSH ma kiadott jelentése szerint júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt - bruttó átlagkereset 376 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Az államtitkár szerint a bérnövekedés mögött egyrészt kormányzati intézkedések állnak, hiszen a minimálbér, illetve a garantált bérminimum megállapításakor a 8 százalékos alku garantálja a növekedést, ez elsősorban a közszférát, az állami vállalatokat érinti. A versenyszférában a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján ezek az eredmények tarthatók, illetve az is látható, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése következtében esetenként nagyobb mértékű fejlesztést is tudtak produkálni.