Security

pyksys_baby_420
Forrás: ITB

Paradigmaváltás az ember és a technológia kapcsolatában?

Az informatika az utóbbi években robbanásszerű fejlődésen ment át. Gondoljunk csak bele, hogy a néhány évtizede használt több teremnyi méretű számítógépek vagyonokba kerültek, de ma már pár tízezer forintért szinte bárki a kezében tarthat egy több százszoros, vagy akár ezerszeres számítóteljesítménnyel és tárhellyel rendelkező okostelefont.

A nagygépek kezelése csak kevesek „kiváltsága” volt, viszont napjainkban az okostelefon már a távoli afrikai falvakba is elért. Vajon az Ember, mint ezen technológiák feltalálója, megalkotója és élvezője, képes lesz ezeket az eszközöket tudatosan, biztonságosan használni?

 


 

 

Mert az informatika is olyan lehet, mint az atomenergia. Az atomenergiát megfelelő kezek és szabályozott körülmények között kiaknázva feltölthetjük telefonunkat, de ha rossz vagy nem hozzáértő kezekbe kerül, könnyen pusztító erejű robbanást okozhat. De míg a történelem megtanította, hogy az atomenergiától – még ha sokszor alaptalanul is – félni kell, addig az informatikában erre még nem volt igazán „látványos” példa. A felnövekvő generációk pedig az információs technológia vívmányait egyre szélesebb körben alkalmazzák: az egyéves gyerek már táblagéppel játszik, a kamaszok pedig a nagyvilággal lelkesen osztanak meg különböző személyes információkat. És a felnőttekkel sincs másként: ma már nem lepődünk meg azon, ha valaki fejből nem tudja a közeli hozzátartozójának telefonszámát, mert az is már csak a mobilján van meg; vagy éppen a felhőben: a fényképeitől kezdve az érzékeny adatokat tartalmazó dokumentumokig. Nem is lenne ezzel probléma, ha mindezen adatokhoz csak azok férnének hozzá, akiknek azokat szánták – ezt  viszont megfelelő védelem alkalmazása nélkül semmi sem garantálja. És arról még nem is ejtettünk szót, hogy mi történik akkor, ha a „mindent tároló” eszközhöz, vagy felhőhöz elveszítjük a hozzáférést… (Erre pedig nagy esély van, hiszen egyre terjednek olyan kártékony alkalmazások, ún. zsaroló programok, melyek a számítógépen, de még a felhőben tárolt adatokat is akaratunkon kívül automatikusan letitkosítják. Ilyenkor a legjobb védekezés az adatok rendszeres mentése.)

Az a tény, hogy az informatika ennyire mélyen áthatotta a mindennapokat, a felhasználóknak a munkahelyükön is nagy magabiztosságot ad. Pistár Mária a PiK-SYS Kft. ügyvezetője szerint, míg tíz-tizenöt évvel ezelőtt a számítógépen végzett műveleteket övezte egyfajta misztikum és óvatos megközelítés, ma már a felhasználók bátran töltögetnek le-fel fájlokat, küldenek és nyitnak meg emaileket, csatolmányokat anélkül, hogy a megfelelő biztonságtudattal rendelkeznének. Természetesen ezzel a kiberbűnözők is tisztában vannak és megpróbálják a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni. Pistár Mária ezt meg is erősítette, hiszen a 24 éve – többek között – vírusvédelemmel, adatbiztonsággal foglalkozó PiK-SYS Kft.-hez az utóbbi 1-2 évben rohamosan megnövekedett a felhasználók hiszékenységét, kíváncsiságát kihasználó támadásokról szóló bejelentések száma. A szakember szerint ennek a ténynek a felismerése kulcsfontosságú egy vállalat IT védelmének kialakítása során. A védekezés nem történhet csupán szoftverek, vagy hardverek szintjén, abba aktívan be kell vonni a felhasználókat is. Pistár Mária szerint sok cég elköveti azt a hibát, hogy bár a munkavállalók kapnak oktatást a biztonsági házirendből, azonban annak alkalmazását gyakorlati példákon nem mutatják be, így a munkavállaló a későbbiekben kevésbé képes felismerni a gyanús eseményeket, eseteket. Mindemellett hasznosnak tartja, ha a biztonságtudatosság nem csak évi egyszeri oktatással, hanem folyamatos programokkal, játékosan kerül fejlesztésre és szinten tartásra.

A ma emberének folyamatosan nyitott szemmel kell járnia és fel kell ismernie az őt körülvevő technológiákban rejlő lehetőségeket és kockázatokat. A paradigmaváltás pedig abban rejlik, hogy az informatikusoknak ezentúl már nem elegendő csak a gépek és programok nyelvén „beszélni”, hanem egyre inkább meg kell találni a hangot a felhasználókkal is.