Security

it-biztonsag
Forrás: Udemy for Business

A magyar IT-szakemberek több mint fele tart attól, hogy kibertámadás éri cégüket

Az informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak – derül ki a Panda Security hazai informatikai szakemberek körében végzett felméréséből, amely arra is rámutatott: a hazai cégek negyedénél nincs kiberbiztonsági kiadásokra elkülönített sor az IT-költségvetésben.

A digitális átalakulás eredményeként a vállalatok egyre inkább függenek a technológiától, erősödik az informatikai kockázatoknak való kitettségük is. 2018-ban a világban 8,4 milliárd összekapcsolt eszköz működött, 2020-ra várhatóan 20 milliárdra nő a számuk, és a robbanásszerű bővüléssel a kiberbotrányok számára nyitott céges felületek is drasztikusan szélesedtek.

Az év elején, a davosi Világgazdasági Fórumra kiadott Globális kockázatok című jelentésben 2019 legvalószínűbb kockázati tényezői között – a szélsőséges időjárás, a klímaváltozás és a természeti katasztrófák okozta károk mellett – élen állnak az adatcsalások és adatlopások, valamint a kibertámadások. A Panda Security friss, IT-biztonsági felmérése szerint a hazai vállalatok többsége megfelelően védett a kibertámadásokkal szemben, legalábbis a kérdőívet kitöltő 260 kis- és nagyvállalat informatikai szakembere így látja.



 

Az ITBN 2019 szakmai konferencia résztvevői körében készült kérdőíves kutatásban csupán a válaszadók 10 százalékának voltak kétségei a szervezete védelmi rendszerének biztonságát illetően. Arra a kérdésre, hogy szerintük melyik területen a legkitettebbek a támadásnak, a válaszadók több mint 56 százaléka említette a mobileszközöket és a külső adathordozókat, valamint ugyanennyien mondták azt, hogy a felhasználók felől a legsebezhetőbbek a vállalatok (a kérdésre több választ is lehetett adni).


 

A felmérés arra is rámutatott, hogy az elmúlt 12 hónapban a válaszadók által képviselt cégek 60 százalékánál történt sikeres kibertámadás, amely valamilyen szinten érintette a működésüket. A támadást elszenvedett vállalatok 31százaléka egy héten belül, 7 százaléka pedig több hónap alatt, vagy egyáltalán nem tudta orvosolni a keletkezett problémát. 62 százalékuk szerint egy napon belül helyreállították az okozott kárt, de az elszenvedett károk közül legtöbben a vállalati működés hatékonyságának csökkenését említették, a dobogó második fokára pedig az adatvesztés került épphogy megelőzve a belső folyamatok leállását.


 

A válaszadók közel 70 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a legkritikusabbnak. "A kibertámadások komoly kockázatot jelentenek a cégeknek, hiszen a leggyakoribb károk súlyos anyagi- és imázsveszteséggel járhatnak" – mutatott rá Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója, aki úgy látja, a kisebb vállalatok a vártnál rugalmasabban reagálnak az új kihívásokra és építenek ki újfajta védekezési rendszert a végpontokra.


 

"A felmérésben a hazai IT-szakembereket kérdeztük. A válaszadók 53 százaléka mondta, hogy biztos, vagy nagyon biztos abban, hogy a szervezete megfelelően védett a kibertámadásokkal szemben. Meglepett ez a magas százalék, bár figyelembe kell vennünk, hogy az IT-szakemberek saját területükről nyilatkoztak. Tapasztalatom szerint az üzlettulajdonosok, üzletvezetők valójában akkor szembesülnek a kockázat súlyával és az okozott kár üzleti hatásával, amikor már elszenvedtek egy támadást" – részletezte az ügyvezető.


 

Gyakran azonban még ebben az esetben sem egyértelmű a megfelelő kibervédelmi megoldások alkalmazása, holott a legtöbb támadásra, például a zsarolóvírusokra, van hatékony védelem, és minimalizálni lehet a legértékesebb üzleti adatok és az üzletfolytonosság körüli kockázatokat. A Panda Security hazai ügyvezetője szerint a kiberbűnözés visszaszorítására már rendelkezésre állnak a legmodernebb védelmi eszközök, de elengedhetetlen a folyamatos tájékoztatás, a felhasználók edukációja.


 

"Sajnos számos példát tudok arra, hogy vállalatvezetők, cégtulajdonosok végül kifizették a bűnözők által kért váltságdíjat, hogy visszakapják az adataikat, vagy helyre álljon a rendszerük működése, holott létezik megbízható védelmi megoldás, nem kellene együtt élnünk a kockázattal" – fogalmazott Gölcz Dénes.