Security

Hackertámadás
Forrás: ITB

Kínai hackerek ellen emeltek vádat Amerikában

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint az öt kínai több mint száz vállalat és intézmény - köztük egyetemek és távközlési cégek - számítógépes rendszerét támadta meg az Egyesült Államokban és külföldön.

A The Wall Street Journal című értesülései szerint a vád alá helyezett kínaiak Peking fő hírszerző szervezetével állnak kapcsolatban. Valamennyiük ellen távollétükben emeltek vádat. A hackertámadások sorozatát feltáró nyomozás következményeként Malajziában is letartóztattak két üzletembert, akik a gyanú szerint összejátszottak a kínai hackerekkel.

Az igazságügyi minisztérium minden rendelkezésre álló eszközt igénybe vett, hogy megszakítsa a kínai állampolgárok törvénytelen számítógép-feltöréseit és kibertámadásait, nyilatkozta Jeffrey Rosen, az igazságügyi tárca miniszterhelyettese újságíróknak.

A kiberbűnözők egy kínai hackercsoport tagjai, akiket az amerikai FireEye nevű, számítógép-biztonsággal foglalkozó cég már korábban beazonosított. A nyomozók munkáját nagy amerikai technológiai cégek, köztük a Facebook, az Alphabet, a Verizon és a Microsoft is segítették.